Helyi Hírek - Független folyóirat   2019.08.17. szombat
Jácint, Arika
E-mail cím:

Jelszó:

CÍMLAP
Cikkek és hírek
Portaszolgálat
Balesetek
Tűzoltósági hírek
Rendőrségi hírek
Polgármesteri interjú
Természetgyógyászat, szépség és egészség
Horoszkóp, asztrológia
Receptek
Videók
Olvasóinktól: körbeküldős üzenetek
Archívum
Archívum
Képgalériák
Helyi Hírek laphálózat
Legutóbbi számaink
Archívum - HH XVI.
Archívum - HH XVII.
2004 előtti számaink
Megjelenési időpontok
Hirdetési áraink
Lakossági aprók
Hirdetésfeladás
Szakmai adattár

Látogatók: 14755436
   « Vissza

Sajtódíjas novella

 « Cikkek és hírek 
2010. december 15.
 

A Corvin Művelődési Ház és a Szentmihályon működő Aposztróf Kiadó idén újra meghirdette közös novellapályázatát, amelynek eredményhirdetésére december 3-án került sor. A beküldött 89 alkotásból mintegy ötven bekerült az Aposztróf kiadó által megjelentetett novelláskötetbe, egy novellát pedig a zsűri (a hagyományoknak megfelelően) Sajtódíjjal jutalmazott. A díjat Lukács András szerzőnek Ferenci Zoltán, a Helyi Hírek felelős kiadója adta át.

(A díjat kapott novella lentebb olvasható.)

6479-11

Lukács András: Csend

Szántó Istvánt csak Seteve-nek hívták a barátai, amit inkább ő erőltetett magára, minthogy az a maga természetességével csak ráragadt volna. Bár korábban is rálelhetett volna némi nyelvismerettel, valójában egy fitnesz edzés után találta ki a trendi nevet. Az öltözőszekrény oldalán feszülő sportruházat plakátjáról jutott eszébe, mert nagyon jó volt a „mindenről valami frankó jut az eszembe” műfajban. Később már ő is csak arra emlékezett, hogy régen, sportolás után valaki így kezdte nevezni. Ezzel szépen épült Seteve, már a neve is izgalmas volt, akár a többi kiegészítő, amelyet életére aggatott. Akár az „ismerősöm barátjával történt…” sztorik, vagy a menő alkoholok, amelyek lenyelése néha valami görcsös ellenállásba ütközött a nyelőcsövében, az undor jele azonban csak a kicsit összeráncolódó homlokáról volt leolvasható.

És ekkor megérkezett az egyik igen fontos elem frissítése a Steve-kirakóshoz, az új telefon. Nem mintha a régivel baj lett volna, az is igazi szerelem volt, de ez…

Erősen hasonló érzés töltötte el, mint mikor a jelenlegi váltotta le az előzőt, azonban valami megmagyarázhatatlan bizsergés társult még hozzá. Feltölteni, beállítani, számokat átmenteni, rutinfeladat volt, de mindvégig ott lappangott valami kellemes gyomortáji érzés. A vágyakozás gyermekkori karácsonyokra emlékeztető rejtélyes pislákolása.

És ott volt az érintés. Eleinte csak ritkán, később egyre intenzívebben tapasztalta, hogy még megfogni is jó, mindig éppen úgy, ahogy jólesik. Reggel mintha csak egy hűvös kavicsot markolna a tengerparton, este pedig határozottan női mell tapintásának érzete, mikor a sötétben érte nyúlt. A használata sem volt kevésbé izgató, a kellemes érzés csak fokozódott mikor a füléhez tette.

Steve elégedett volt, a napok szépen teltek mindkettőjük számára. A telefon drága aranyozott hátlapot kapott, hogy használat közben mindenki láthassa Steve anyagi helyzetét, megbeszéléseken pedig szigorúan hason kellett lapítania a gazdája előtt az asztalon. Idővel a kellemes, bár furcsa érzéseket vagy Steve szokta meg, vagy valóban elmúltak, mindenesetre már nem keltették fel érdeklődését. Eggyé váltak a mindennapokban, elmúlt az együttlét kezdeti, minden felett lebegő mámoros érzése. A megszokás rátette kezét Steve használati tárgyaihoz hasonlóan a telefonra is. Az érzésekre nem is emlékezett volna talán soha többet, ha egy átlagos hétköznap átlagos dugójában várakozva hirtelen késztetést nem érzett volna a telefonért nyúlni. A készülék nem csengett, nem villant fel, mégis a hirtelen mozdulat, amellyel füléhez emelte őt is meglepte.

– Mi van? – szólt bele egy ideges, nagyon ismerős hang.

– Mi vaaan? – ismételte Steve meglepődésében, majd a készüléket arca elé tartva bámulta a sötét képernyőt.

Homlokát összeráncolta, és talán értetlenségében így maradt volna még néhány pillanatig, ha a mögötte lévő autók dudája ki nem zökkenti megrökönyödéséből. Aztán a telefon útközben többször is csörgött, felvette, és beszélt, együtt nevetett vagy bosszankodott a beszélgetőpartnerrel, és már el is felejtette a bizarr hívást.

Napok múlva egy este számlaegyenleget kérdezett le, természetesen telefonon. A letöltés lassú volt, ő pedig leheveredett a kanapéra maga mellé téve a készüléket, mint valami titkárt, akinek eredményes munkájára vár. Mikor néhány perc múlva ránézett, a gyengén megvilágított szobában feltűnt, hogy nem pislákol a kijelző halvány fénye. Felemelte a telefont, mikor ismét az ismerős hang szólalt meg belőle:

– Na, ez lemerült.

A készüléket a füléhez tartva akarta megfigyelni a hang eredetét és szándékát, amikor az ismét megszólalt.

– Áthallás van a telefonomban?

Ekkor már kiült arcára az ismert homlokráncolós értetlensége, amely kezdett rémülettel párosulni, ahogy rádöbbent, az ismerős hang az övé.

Próbálta megérteni a helyzetet, a gondolatok megfogalmazatlanul cikáztak a fejében, majd az érthetetlen helyzetre megoldásként előlépett egy mondat.

Abból az ismeretlen, átláthatatlan ködből, ahova nap mint nap benyúlunk ötletért, inspirációért elménk mélyére. Ekkor megállunk egy rövid pillanatra, tán’ észre sem veszik körülöttünk (a rutintalanok, kutakodni vágyók kicsit felfelé pillantanak), és mint a bűvész a kalapjából előrántjuk a véleményünket, válaszunkat, megoldásunkat.

– A telefonból hallom a gondolatom? – hangzott Steve hangja a készülékből, és ő csak ült változatlan arccal a csendben a döbbenetével.

Egy nyújtott mozdulattal elvette a készüléket a fülétől, maga elé tette, és mint valami távoli patak egyre erősödő csobogását hallgatta saját gondolatainak zaját az asztal üvegén duruzsolni.

Hosszú percek teltek el, mígnem ismét megmarkolta és a füléhez emelte. A gondolatok szabad áramlása lenyűgözte, és egyben meg is rémítette. Kimondva minden sokkal élesebben hatott. Néhány ártatlannak tűnő gondolat ocsmány perverzitásként bukott ki a hangján, mások pedig szánalmas infantilizmusként hangzottak.

Ez már nem is őszinteség volt, hanem egy kiterített lélek mintázatának egyre erőteljesebb kirajzolódása. Mint ahogy a perzsaszőnyeget csodálattal bámuló kisgyermek szeme előtt nyer értelmet a kusza bonyolult motívumokból egy ismeretlen világ, azonban a számára lassan összeálló kép hazugságaiban és ürességében inkább borzongást keltett benne, mint izgalmat.

– Ez én vagyok? – hangzott egy erőtlen kérdés, majd hosszú csend. S ahogy egyre nagyobb érdeklődéssel kezdete fürkészni önnön személyisége rajzolatát a csend egyre félelmetesebbé vált. A kép mintha szertefoszlott volna és egy végtelen mélységű üres kútba merült volna tekintete.

Most érezte először, hogy igazán közel van önmagához, miközben a semmibe bámulva szembenézett saját végtelen ürességével.

Mivel lakásában egyedül tartózkodott, az idegenkezűség lehetőségét kizárták, a halál okának pedig a kilenc emeletnyi zuhanást követő súlyos roncsolódást állapították meg.

 

 

 


Ferenci Kiadó Bt.  •  1162 Budapest, Hermina út 16.  •  Tel.: [1] 405-5919  •  E-mail cím: hh@hh16.hu
Ugrás a Szakmai Adattárhoz
preload preload
Ide kattintva megtekinthető
Legutóbbi lapszámunk - 2019. júlus 17.
2019. évi naptár nyomtatható formátumban letölthető
Kerületi festőművészek virtuális galériája
A fogyás lélektana
Hogyan legyünk egészségesebbek, szebbek, vékonyabbak
A XVI. kerületi uszodák honlapja
Bővebben az önismeretről és a Bach-virágterápiáról
Lao Ce ősi bölcselete e-book formátumban
Ide kattintva megtekinthető
Hazai és nemzetközi időjárás

Kattintson ide az előrejelzéshez