|
November elején érkezett, és diszkréten bújt meg a többi csekkek között, pedig amint megláttam, rámtört a nosztalgia. Egy forint... Valahol még van egy rakás régi pénzem, de ha jól emlékszem, abban csak kétforintosokat láttam, Vajon hogy fognak majd abból nekem a postán visszaadni.
El is mentem a Rákosi útra a szentmihályi postára, és kaján képpel átnyújtottam a csekket a postáskisasszonynak, hogy jöttem volna rendezni a cehhet. Érdekes módon nem is lepődött meg különösebben, bár abban egyetértettünk, hogy ez egy nagyon nagy marhaság. De a posta rendszere ezt is tudja kezelni: beteszi a gépbe, az beolvassa, és nyomban le is kerekíti nullára. Ezután én ugye átadok nulla forintot, majd visszakapom a befizetettként könyvelt csekket, és részemről letudtam a dolgot. A rendszer pedig értesíti elektronikus úton a számla kibocsátóját a „befizetésről”, sőt küld is képet a csekkről, hogy legyen mit lekönyvelni. Hogy mindez az egy forintnak hányszorosába kerül, most ne firtassuk, a nulla forint bevétellel elvégezve ugyanezt a számítást máris a végtelennél tartanánk. (És akkor még számba sem vettük a csekk, a kísérőlevél és a postázás költségét...)
A csekket befizetés nélkül visszakértem, és felhívtam a szolgáltató telefonszámát, ők vajon mit szólnak a dologhoz. Az ügyfélszolgálatos fiatalember először nem is értette, mit kérdezek: Önök szoktak átutalással is fizetni, úgy meg miért jelentene gondot az egy forint átutalása? De mi most csekket kaptunk – vetettem közbe, s akkor végre megértette a problémát.
Kis időt kért, hogy konzultálhasson a számlázással, majd kb. egy perc után visszatért a vonalba, és elmondta: Uram, nyilván Ön is tudja, hogy nem ezen a csekkbefizetésen fogjuk halálra keresni magunkat. De a kolléganő is azt mondta, a legegyszerűbb, ha befizeti a postán a csekket, ott nem kérnek érte semmit, nekünk viszont rendbe jön a könyvelésünk.
Befejezésül pedig azt is megígérte, hogy szól majd a főnökeinek: kicsit át kellene programozni a náluk lévő számlázórendszert. (F) |
