|
Március 28-án ünnepelte ötvenedik születésnapját a Ferencváros legendája, Lipcsei Péter labdarúgó és edző. Péterre azonban a IX. kerület mellett a Kertvárosban is büszkék lehetünk. No, nemcsak azért, mert errefelé is sokan szurkolnak a zöld-fehéreknek, hanem azért is, mert a Fradi szurkolók bálványa több mint húsz éve a kerületünkben lakik.
– 2001-ben költöztem Cinkota és Árpádföld határára, és azóta is töretlenül jól érzem magamat ebben a kerületben – mondta egy korábbi interjúban, és ezzel akkor sem vitatkoznánk, ha tudjuk, 2017 óta naponta kell Soroksárra járnia.
Pályafutását befejezve ugyanis a XXIII. kerületi csapat edzőjévé nevezték ki. Nem véletlenül, hisz az NB II-es Soroksár és az NB I-es bajnoki címvédő Ferencváros között olyan erős a kapcsolat, hogy a peremkerület csapatát a Fradi fiókcsapatának lehet nevezni. Így az FTC-ben ikonikussá vált labdarúgó, edzőként is szeretett csapatát szolgálhatja.
Lipcsei Péter a régi Fradi pályán
Lipcsei Péter pályafutása Kazincbarcikán kezdődött, ahol neki (és edző édesapjának, Lipcsei Imrének is) nagy szerepe volt abban, hogy a borsodi kiscsapat az 1989-90-es NB II-es bajnokságban osztályozós helyén végzett. S bár a Budapesti Honvéd elleni osztályozó nem sikerült jól (Barcikán 2-2-t játszottak, Kispesten pedig 1-0-ra a Honvéd nyert), a fiatal Lipcsei játéka több elsőosztályú csapat érdeklődését is felkeltette. Elsősorban a Ferencvárosét, amely klub ajánlatát nem lehetett visszautasítani.
Péter NB I-es bemutatkozása parádésra sikerült: az előző évi bajnok Újpesti Dózsa ellen 5-0-ra nyertek a Megyeri úton. Az a meccs nem mellesleg nemcsak Lipcseinek (és jó néhány játékostársának), hanem az újdonsült vezetőedzőnek, Nyilasi Tibornak is debütálása volt. Nyilasi és Lipcsei pályafutása a 90-es években erősen összefonódott. A legerősebb korszakuk mindenképpen az évtized első fele volt, amikor is a Fradi 11 évnyi szünetet követően ismét bajnok lett (1992-ben), meg amikor háromszor is kupadöntőt játszhatott és nyert a Fradival. Köztük az emlékezetes 1994-eset a Honvéd ellen, melyen a lovasrendőrök kardlappal ütlegelték az embereket.
– Mi tetszhetett bennem Nyilasinak? Talán a rúgótechnikám, hogy mindkét lábamat egyformán tudtam használni, meg az, hogy a labdával gyors voltam.
A Fradi mestere eleinte emberfogóként játszatta Lipcseit, majd egyre nagyobb teret biztosított a számára, hogy a támadásépítésekből is kivegye a részét. Innentől kezdődtek a híres Lipcsei-szólók, amikor saját térfeléről indulva sorra cselezte ki a rátámadó védőket, majd a kapust is becsapva a hálóba gurított. Ma egy ilyen Messi-gól azonnal bejárja a világot, Lipcseiék idejében azonban csak az láthatta, aki a lelátón ült vagy a tévé képernyője előtt szurkolt. Pedig azok a gólok is nagyon „messisek” voltak, ám!
Lipcsei technikájára aztán külföldön is felfigyeltek. Köszönhetően annak, hogy a Fradi egyre többet játszott a nemzetközi kupákban. 1994 őszén például a Porto ellen 2-0-ra nyertek a KEK második fordulójában. Ezt követően szerződtette őt le a portugál sztárcsapat, mellyel 1995-ben bajnokságot és Szuperkupát nyert. A külföldi szerződésével azonban pont lemaradt a magyar klubfutball egyik nagy sikeréről, a Fradi 1995-ös Bajnokok Ligája-főtáblára jutásából.
Aztán jött 1996 tavasza, amikor is egy edzésen keresztszalag-szakadást szenvedett, és amely sérülés egy karriert tört ketté. A Portónak akkoriban ugyanis az angol Bobby Robson volt a menedzsere, akit néhány év múlva a Barcelona trénerévé neveztek ki. Robson meg imádta Lipcsei játékát, akit, ha nem sérült volna meg, a katalánokhoz is magával vitt volna.
Így maradt (egy rövid salzburgi kitérőt követően) a Fradi, melynek legendája lett. Nemcsak azért, mert 649-szer ölthette magára a zöld-fehér mezt, mellyel ma is csúcstartónak számít, hanem mert akkor is kitartott a csapat mellett, amikor azt a felhalmozódott tartozások miatt 2006-ban a másodosztályba száműzték.
– Szörnyű volt, senkinek sem kívánom azt az időszakot!
A Fradi és Lipcsei vesszőfutása 2009-ig tartott, és nem a 37 esztendős csapatkapitányon múlt. Mint ahogy az sem, hogy a korszak legjobb magyar labdarúgója miért nem lett százszoros válogatott.
– A jugoszlávok elleni 1997-es világbajnoki pótselejtezős kudarcot követően nemes egyszerűséggel kimaradtam a Bitskey Bertalan irányította válogatottból.
Akkoriban Bobby Robson már a Newcastle menedzsere volt, ahol kedvenc magyar játékosával is szívesen dolgozott volna, ám ennek feltétele volt a rendszeres válogatottság, így Lipcseinek ismételten csak a Fradi maradt. Azt azért elmondhatja, hogy az ellenszél ellenére is 58-szor csak tagja volt a nemzeti együttesnek. Ott volt többek között 1991-ben azon az Eb-selejtezőn is, amikor 2-2-t játszottunk a szovjetek ellen Moszkvában.
És ott volt az ukránok első hivatalos válogatott meccsén Ungváron is, melyet Lipcseiék 3-1-re nyertek (majd a 2-1-re megnyert visszavágón Nyíregyházán is), de egy svédek elleni 1-0-s Eb-selejtező kivételével a válogatott korszaka leginkább a kudarcokról szólt. Ez persze megint csak nem az ő hibája volt, a magyar foci ugyanis akkoriban nagyon komoly válságban volt.
Lipcsei Péter Kolozsvár elleni búcsúmeccse 2013-ban stílszerűen a legendás Albert-stadion búcsúja is volt. Innentől kezdve egy új korszak kezdődött a Fradi életében, amely már nem róla, hanem Thomas Doll-ról, Rebrovról, Tokmac-ról és Samy és Ryan Mmaee-ről szól. De a szurkolók nagy része (elsősorban az idősebbek) azért nem feledi, hogy nem is olyan régen még azt skandálta a Fradi tábor, hogy „Lipcsei Peti!” Ha mi, kertvárosi futballszurkolók skandálni nem is tudunk, azt azért egyhangúan (klub-hovatartozástól függetlenül) kívánhatjuk, hogy:
Boldog ötvenedik születésnapot, Péter!
Riersch Tamás |
