
Hogy bővelkedünk tehetségekben, azt az alábbi példa is jól bizonyítja. Ezúttal ugyanis nem egy olyan fiatalt szeretnénk bemutatni, aki valamelyik kertvárosi utánpótlásműhelyből emelkedett ki, és nem is a mátyásföldi zeneiskolában pallérozódott. Ő egyszerűen csak egy tehetség, aki ezt a képességét sokáig magában dédelgette, majd egy váratlan fordulatot követően kiforrott, és azóta folyamatosan szárnyal. A fenti kijelentést annyiban azért cáfolnánk, hogy történetünk főszereplője, Varga Tímea Laura fiatalabb korában egy rövid ideig versenyszerűen atletizált is, sőt, az Ikarus BSE csapatával még érmet is szerzett a Budapest-bajnokságon. Talán jó futó is lehetett volna belőle, de neki más volt a rendeltetése. A zene sem állt távol tőle, ezt pedig kisdiákként a Móra Ferenc Általános Iskolában bizonyította, évekkel később pedig már a Babbas zenekar énekeseként kamatoztatta ezt a képességét. De a futás és az éneklés is csak egy fellángolás volt ahhoz a tehetségéhez képest, mely lassan túl van már a kibontakozáson. Március 13 és 23. között 13. alkalommal rendezték meg a Monstra Nemzetközi Animációs Filmfesztivált Lisszabonban. A rendezvénynek idén éppen Magyarország volt a díszvendége. De a Rákosszentmihályon élő Varga Tímea Laura nem ezért kapott meghívót a rangos nemzetközi eseményre. A 23 esztendős diák, a Moholy-Nagy Művészeti (régi Iparművészeti) Egyetem harmadéves hallgatója az őszt az Erasmus hallgatói mobilitási pályázat támogatásával a portugál fővárosban töltötte, ahol 3D-s animációt tanult. A lisszaboni hangulatról készített filmjét ekkor választották ki a fesztivál szervezői, s miután azt a kérésüknek és igényeiknek megfelelően átalakította, ez lett a 13. fesztivál beharangozó filmje, amit a portugál közszolgálati televízióban és a fesztiválon is bemutattak. Tímeát a szervezők a fesztiválra is visszahívták, ahol a Cinema Sao Jorge közönsége vastapssal jutalmazta a fiatal művészt. Varga Tímea Laura filmje tehát nem tartozott bele a versenyprogramba, de elmondható, hogy a legtöbbször vetített és a legnézettebb alkotás az övé volt. A magyar és a portugál tanárainak pedig egyöntetű volt a véleménye, hogy a jövőben a Varga Tímea Laura-animációkkal a nemzetközi fesztiválokon is számolni kell majd. A szentmihályi rajzfilmes a Móra Ferenc Általános Iskolában kezdte a pályafutását. Rendszeres résztvevője volt a kerületi számítógépes grafikai versenyeknek, ahol nem egyszer bizonyítania kellett a zsűrinek, hogy az általa beadott alkotásokat ő, és nem valamelyik hozzá közel álló felnőtt készítette. A tehetséges fiatal, hatodik után felvételt nyert a Szent István Gimnáziumba, ahol a reál szemlélet ellenére is megőrizte humán érdeklődését. Tagja volt az iskola színjátszó körének 11-12. évfolyamon pedig már maga is darabokat rendezett. Ekkortájt kevesebbet rajzolt, és úgy tűnt, nem is ezen a vonalon fog majd érvényesülni. A Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténeti szakán kapcsolódott be a felsőoktatásba, ám egy év után gondolt egyet, és beadta a jelentkezését a MOME-ra. Tehetségét bizonyítja, hogy elsőre felvették a nagyhírű intézménybe, ahol azóta is az animációs szak éltanulója. Lisszaboni sikerével az iskola (és természetesen a Kertváros) hírnevét is öregbítette. A film rövidített változata a http://www.youtube.com/watch?v=xbWr7Zm6-IM weboldalon tekinthető meg.
Riersch Tamás |