Csömörhöz hasonlóan a térség számos más településén is pártoktól független többségű önkormányzatok alakultak. Gödöllőn, Kerepesen, Pécelen és Csömörön már négy éve is nagyrészt pártmentes képviselő-testületek jöttek létre, és ez az összetétel ezeken a településeken az elkövetkező öt évben újra így marad. Az októberi választás eredményeként újabb három település csatlakozott ehhez a körhöz. Ezek Isaszeg, Mogyoród és Szada, ahol a korábbi FIDESZ többségű testületekben a független vagy civil jelöltek kerültek túlsúlyba.
A Csömöri Civil Egyesület lett a legsikeresebb civil szervezet az országban a 10 ezer fő alatti településeken. A jelöltjeire összesen leadott több mint 14 ezer szavazat ugyanis a legtöbb, amit önállóan induló civil szervezet jelöltjei kaptak az egyéni listás szavazáson az ország 3 ezer településén. A nagyobb városokat figyelembe véve is mindössze egy sikeresebb szervezet akadt, a Somogyért nevű kaposvári székhelyű egyesület, amelyre viszont egész Somogy megyében lehetett szavazni a megyei listán.

Termelői piac. November 15-én szombaton, 8-13 óra között ismét megnyílik a termelői piac Csömörön a Hősök terén. A vásáron többek között zöldségeket, gyümölcsöket, húsárukat, mézet, házi tejtermékeket, bio élelmiszereket és környezetbarát tisztítószereket illetve kozmetikumokat szerezhetünk be. |