Idén is különleges Gyermeknapot tartottak a Göllesz Viktor iskola Szent Imre utcai beszédjavító tagintézményében. Ebben segítségükre volt a XVI. kerületi Rendőrség, a XIV. kerületi Tűzoltóság, valamint a TONFA csoport, akik mindannyian látványos és tanulságos bemutatókkal szórakoztatták a gyermekeket – egyben hasznos ismereteket nyújtva a jövő nemzedékének.

A XVI. kerületi rendőrök megérkezése után szempillantás alatt KRESZ-pályává alakult az iskola udvara. A tanulók szervezett formában, ügyességi feladatok elvégzése közben a gyakorlatban ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal kerékpározás és rollerezés közben, vagy mélyíthették a már meglévő tudásukat. Az iskolába kilátogató rendőrök rendkívüli szeretettel és megértéssel foglalkoztak a diákokkal. A gyerekek beülhettek a rendőrautóba, felvehették magukra a golyóálló mellényt és nem csak megismerkedhettek a mindennapi rendőri feladatokat megsegítő eszközökkel, hanem kezükbe is vehették azokat. A programot tovább színesítette a XIV. kerületi tűzoltók megérkezése. A gyermekek álmaikban általában tűzoltók és katonák szeretnének lenni. Nos, ezen a napon teljesülhetett minden Szent Imrés kisdiák álma – ugyanis két órán keresztül „igazi” tűzoltó lehetett… Megtekinthették a tűzoltó autó minden rejtett zugát, kezükbe vehették a tűzoltás mozgatható berendezéseit, beülhettek az autóba és beöltözhettek a védőruhába is. A délután méltó befejezését a TONFA csoport tette felejthetetlenné (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Szent György Sportegyesületének csoportja). Szabadkézi és eszközzel végrehajtott ÖNVÉDELMI gyakorlatokat láthattak a tanulók testközelből. Megismerkedhettek a mindennapi veszélyekkel, amelyek az utcán, sajnos akár velük is bármikor megtörténhet. Tanácsot kaphattak az önvédelem fortélyairól és arról is, hogyan kerülhetik el, hogy áldozattá váljanak. Az önfeledt szórakozás közben több kisgyerek megfogalmazta: „Ez a nap volt eddig a legjobb gyereknap az életemben!” Úgy gondoljuk ennél nagyobb dicséretet nem kaphattak volna a szervező pedagógusok és a részt vevő rendőrök, tűzoltók és a TONFA CSOPORT tagjai. Köszönet érte mindannyiuknak! |