A csömöri önkormányzat még 2012-ben alakította ki a közösségi tér- és közterület-fejlesztési programját, melyben 2016-ig határozta meg a községben zajló fejlesztési feladatokat és azok ütemezését. Enne alapján az elmúlt években Csömör legforgalmasabb főútjai, illetve sok-sok mellékutca, járda és közösségi tér is épült vagy újult meg. Mindezek mellett számos, a közlekedés biztonságát növelő rekonstrukció is megtörtént, valamint folyamatosan folynak az intézményi felújítások is. A program jegyében önkormányzati önerős forrásból idén nyáron a Mátyás Király Általános Iskolában több tantermet festettek újra, melyekben a nyílászárókat is kicserélték. A játszóudvaron lévő eszközöket is megjavították, és felújították az összes mosdóhelyiséget és két öltözőt, illetve kifestették az előteret is. A Kacsóh Pongrác utcai óvodában kicserélték az udvaron lévő gumiszőnyegeket, a tornaszobában pedig sportpadlót terítenek le. A Laky sarki óvoda udvarán balesetmentesítést és tereprendezést végeztek, két csoportszoba, illetve egy mosdó- és öltözőhelyiségben tisztasági festést és javítást végeztek, valamint a teljes földszinti folyosót is kifestették.

Több forgalmas járdát újítottak fel nyáron
Felújították a Gorkij utcai és Rákóczi utcai járdát, illetve a Kossuth utca (Szabadság út-Deák Ferenc utca közötti, postahivatal felé vezető szakasz) járdája is megújult.
A Hunyadi utcai járda rekonstrukciója is lezajlott, így a korábbi lépcsőket a babakocsik és a kerekes székek számára is használható, akadálymentes kiépítésekkel váltották fel. Szintén akadálymentesítették a Major úti HÉV átjárónál a gyalogos átkelőhelyet.
Lakossági és önkormányzati finanszírozással elkészült a Majorszegiligetben a Formás utca útstabilizálása, melynek során aszfaltfelülettel látták el az Asztag utca és Csömöri út közötti szakaszt, valamint két helyre forgalomlassító útburkolat kiemelést is építettek. A felújítást egy, a közlemúltban született önkormányzati rendelet alapján végezték, amely arról rendelkezik, hogy azokban a mellékutcákban, amelyek egyelőre ugyan nincsenek a 2012-2016 közterület-fejlesztési programba, de a lakosoknál igény vetődik fel az útépítésre, az önkormányzat a lakossági 75%-os önerő mellé 25 %-os részt biztosít.

A járdákat és a HÉV átjáró gyalogos szakaszát nemcsak felújították, de akadálymentesítették is
 |