Cikkünkben a kistarcsai Siculus bútoráruház mutatkozik be.
– Hol található az áruház? – A XVI. kerület határában, a kerülettel gyakorlatilag egy gazdasági és kulturális egységet alkotó kistérségben, Kistarcsán található a Siculus Bútoráruház. – Bevallom, én sem tudtam még róla. Mióta működnek ott? – Jelenlegi helyünkre csak néhány évvel ezelőtt költöztünk, a bútoriparban már 1991 óta tevékenykedünk. A környékbeliek jól ismernek minket, visszajáró vásárlóink vannak. Jó érzés hallani, amikor egy vevő mosolyogva mondja, hogy „A szomszédom ajánlotta Önöket.” Szeretnénk, ha nem csak a Budapest környéki települések bútoráruháza lennénk, hanem a közeli kerületekben is jobban megismerjenek bennünket. – Miben különb ez a bútoráruház a többinél? – A környezetben fellelhetőtől eltérő, egyedi arculattal és különleges, jó minőségű termékekkel várjuk vásárlóinkat. Nem versenyezni kívánunk a multinacionális cégekkel – mi mást kínálunk: olyan gyártók a beszállítóink, amelyeknek a termékei (szinte országosan is) csak nálunk találhatók meg. Konyhastúdiónk az igények széles skáláján ki tudja elégíteni az igényeket: a nyaralóba szánt kis (és gazdaságos) konyháktól a magasabb igényeket is kielégítő, klasszikus és modern „nagy konyhákig” szakértő tervezéssel és tanácsokkal segítjük vásárlóinkat. – Milyen termékeket tartanak a konyhákon kívül? – A teljes lakás berendezhető kínálatunkból, az előszobától kezdve, a nappalin, étkezőn és fürdőszobán át a hálóig, beleértve a matracokat is. A cikksorozatban ezekről a terültekről fogunk bővebben tájékoztatást nyújtani. – Hogyan lehet Önökhöz eljutni? – Autóval: Budapestről a Kerepesi úton kifelé, vagy az M0 autópályán (Kistarcsa kihajtó), a csömöri Auchanhoz vezető felüljárón át, az első körforgalom Határ úti kihajtójától már eligazító táblák vezetnek. Tömegközlekedéssel: a gödöllői HÉV-vel a Flór Ferenc Kórház megállóban, vagy a 92-es busszal a kórház megállóban kell leszállni, a sínek Auchan felőli oldalán, 5 percre található az áruház, Kistarcsa központja felé.





Siculus Bútoráruház • Kistarcsa, Bellus József u. 2-4. Nyitva tartás: H-P: 10-18, Szo-V: 9-16 óráig. |