|
Hajdú Péter (nem a közismert műsorvezető) nemrég Auschwitz-ban járt. Ebben nincs is semmi meglepő, a dél-lengyelországi lágerba sokszor ellátogatnak a Krakkóba utazó magyarok is. De a rákosszentmihályi vállalkozó nem a megszokott utazási módot – autóval, autóbusszal, vonattal vagy repülővel történőt – választotta, hanem futva tette meg a Budapest – Auschwitz közötti közel 420 km-es távot.
– Auschwitz-ba nem turistáskodni megy az ember, hanem megemlékezni – mondta néhány nappal hazaérkezését követően. – Én is emiatt vállalkoztam erre a nagy útra. A családom több tagja volt anno a tábor lakója, a nagy részük nem is jött onnan haza, így számomra a holocaust szó mást jelent, mint az átlagember számára.
A mostani történet néhány évvel korábban kezdődött. Hajdú Péter ugyanis 55 éves koráig a civil emberek hagyományos életét élte. Dolgozott, eltartotta a családját, a szabadidejét pedig pihenéssel töltötte. Aztán nyolc évvel ezelőtt megszületett az unokája, és a család szeme-fénye őt is elgondolkodtatta.
– Nem akartam egy szokványos fáradt, elgyötört nagyapa lenni, mert úgy éreztem, hogy nagyon sok mindent meg szeretnék majd mutatni a kisunokámnak, ehhez azonban nekem is szükségem volt némi fittségre.
Az újdonsült nagyapa gondolt egy nagyot, és vett egy futógépet, amelyen másfél éven keresztül heti háromszor, közel 5 km-t futott. Amikor úgy érezte, hogy kinőtte a futógépet, kiment a Havashalom parkba, és az ottani futópályán rótta a köröket. A szabadban már 10-15 kilométereket is beletett a lábába.
– Amikor már ez is könnyen ment, jött az újabb gondolat, hogy versenyen is kipróbáljam magamat. Az első próba a 2011-es Nike Félmaratoni volt, ahol egyből magával ragadott a hangulat. És ez így volt a következő versenyeken is. Egy baj volt csak, hogy barátok nélkül ebben a nagycsaládban is egy szál magam voltam.
Akkoriban éppen futónagyköveteket keresett a Budapesti Sportiroda. Péter jelentkezett rá, s azzal, hogy elnyerte a lehetőséget, nemcsak feladatokat, hanem barátokat is kapott. Szabadideje nagy részét innentől kezdve olyan emberekkel tölthette, akik hasonló gondolkodásúak voltak, mint ő. A kertvárosi Runberries (futóbogyók) csapata 2012 januárjában alakult, eleinte a Havashalom parkban, majd egy jó ideje már a Szilas-patak partján edzenek. Ha csak az aktív tagokat nézzük, akkor is egy közel nyolcvanfős csoportról beszélhetünk.
– 2012-ben Tatán futottam az első maratonomat, amelyet végigszenvedtem. Szerencsére nem adtam fel, s ma már több mint hatvan maratoni futáson vagyok túl. Sőt, triatlonozni is elkezdtem, kétszer megcsináltam már az Ironman-t is, illetve váltótársakkal ugyan a balatoni Szupermaratoni távot is teljesítettem már.
És itt érünk el a mostani történetünkhöz. Péter ugyanis tavaly elköszönt a korábbi váltótársaktól, és egyedül vágott neki a Balaton körüli kb. 200 km-es távnak. Még a családja sem tudott róla, hogy ezzel nem bizonyítani akart, hanem felkészülni élete nagy álmára, a Budapest – Auschwitz-útra.
– Tavaly augusztus 1-től mindent ennek a versenynek rendeltem alá. A szervezésbe besegített az Élet Menete Alapítvány is. Többek között ők javasolták, hogy ne Auschwitz-ból Budapestre, hanem innen oda fussak. Itthon ugyanis április 16-án tartották a holocaust-megemlékezést, Auschwitzban meg nyolc nappal később a nemzetközi megemlékezést. Én pedig éppen ennyi időt szántam az útra.
Kerületi lakótársunk, Hajdú Péter a Clark Ádám térről indult neki a nagy útnak. Napsütésben, jó erőben és szerető barátok (illetve a lánya) kíséretében. A barátai azt is vállalták, hogy naponta fut vele valaki.
– Átlag napi 55 km-t terveztem, ezt a szállások miatt módosítanom kellett, a legrövidebb távom 38 km volt, a leghosszabb pedig 60 km. Sajnos, a hozzánk betörő télies időjárás engem is utolért, így a csapadéknak minden formájából kijutott. Ennek ellenére a vártnál könnyebben futottam le a 420 km-es távot.
Péter a tervek szerint a nemzetközi megemlékezésre érkezett volna Auschwitz-ba, ám az ottani biztonsági előkészületek miatt nem volt lehetősége a látványos befutóra.
– Pontosabban volt, mert a magyar barakknál tartott megemlékezésre már odaérkezhettem. Az is megható volt, ahogy ott fogadtak.
S hogy elérte-e a célját a nagy futással? Nos, egy dolgot mindenképpen elért, a közfigyelmet felhívta a gyűlöletkeltés veszélyére. És ebben a missziójában is támaszkodhat a futótársaira, akik a saját baráti körükben rengetegszer példálóznak vele.
– Ha csak egy embert is sikerült jobb belátásra térítenem, már megérte a dolog.
Hajdú Péter nagy futásáról az Élet Menete Alapítvány egy kisfilmet is készített, melyet hamarosan bemutatnak majd a weboldalukon.
Riersch Tamás |
