Helytörténeti vetélkedő

A fotón az ifjú hölgy a tenyerébe ír, szemléltetve egy hajdanán elismert foglalkozást, az újságírást. Activityn, azaz „most mutasd meg” játékon mulatnak a nézők a kerületi helytörténeti vetélkedőn, ahol most Sashalom volt a téma. Ugyanis februárban van a 95. évfordulója, hogy községi rangot kapott a 30 évvel korábban még lakatlan, mocsaras terület. A diákoknak a kvíz kitöltése után fél órájuk volt arra, hogy a húzott témákból csapatonként mini színdarabokat kreáljanak. Ennek megfelelően furfangos módon rávette Ehmann fogadós a földesurat a környék eladására, hogy ott parcellázhasson, és létrehozhassa Sashalmot. Mások ellenzéki képviselőként emelgették a poharat a Nagyicce vendéglőben, és 13 kemény mondattal tiltakoztak a király koronázása ellen. Volt szökés az orosz hadifogolytábor barakkjaiból, zötyögés a lóvasúton, nagyszabású építkezési tervek a Huszka-telepen, és eladásra kínálták a műemlék Festetics/Gizella kastélyt. Szó esett az iskolai verésekről is, amit száz éve a pedagógusok követtek el nádpálcával és körmös formájában. 19 éve zajlanak a vetélkedők Benedek Ágnes szervezésében, idén a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ égisze alatt. 9 iskola 14 csapata 55 diákkal készült, az 5-6. osztályosok között I. lett a Néri, II. a Jókai, III. a Sashalmi Tanoda csapata, a 7-8. osztályosok közt I. a Jókai, II. a Batthyány, III. a Néri csapata. |