Március közepe óta válságmenedzser, logisztikus, futár és házitanító is egy személyben. Közben maradt, aki volt: a Kertváros országgyűlési képviselője, aki szerint a kerületben élők jelesre vizsgáztak szolidaritásból, tettvágyból és önfegyelemből egyaránt. Szatmáry Kristóf gazdaságpolitikai tapasztalataira az önkormányzat mellett a kormány is támaszkodik a járványügyi helyzet kezelésében.

A koronavírus mindannyiunk életében felborította a megszokott rendet. A politikusok sem kivételek. Ha minden marad a régiben, a parlament ezekben a napokban honvédelemmel és vasúttal kapcsolatos indítványokról szavazna. Ehelyett a képviselők olyan törvényjavaslatot tanulmányoznak, amely
különadót vet ki
az üzletláncokra,
hogy legyen pénz a járvány elleni védekezés kiadásaira. Március 11-e, az egészségügyi veszélyhelyzet elrendelésének napja Szatmáry Kristóf közéleti pályafutásában is új fejezetet nyitott. „A vírus olyan gyorsan megfertőzte a világot, hogy előzetes védekezésre esélyünk nem volt. A kormánynak az országban, nekünk, egyéni parlamenti képviselőknek pedig helyben kellett villámgyorsan kidolgoznunk azt a stratégiát, amely egyszerre ment életeket és munkahelyeket.” – hangsúlyozta a politikus. A Kertvárosban azonnal felállt a Polgári Védelmi Munkacsoport, a 16. kerület operatív törzse. „Helyben ez a testület irányítja a védekezést, a Munkacsoportnak Kovács Péter polgármester és én is a tagja vagyok. Gyorsan, hatékonyan és rugalmasan kell döntenünk. A rugalmasság kulcsfontosságú, mert a helyzet napról napra változik. Kezdetben a frontvonalban szolgálók védőfelszereléssel való ellátása, valamint a személyes találkozások számának csökkentése volt az elsődleges. Otthon kellett tartanunk az időseket, és cserébe gondoskodnunk kellett róluk. Én is vásároltam be szépkorúaknak, váltottam ki receptet, és segédkeztem a kiszállításban.” – mondta Szatmáry Kristóf. Április végén, május elején
már az óvatos
nyitáson volt a
hangsúly,
hiszen az egészségügyben – ha részlegesen is –, de visszaállt a megszokott gyakorlat. Hat hét után – telefonos egyeztetést követően – újra felkereshetjük személyesen a háziorvosunkat, a szakorvosunkat és a fogorvosunkat is. „A Kertváros önkormányzata az egészségügyi dolgozóknak maszkot és kesztyűt is biztosított. Ügyeltünk az érettségizők egészségére is, a tankerületi központtal közösen 5-5 maszkot kapott tőlünk minden diák. Köztük volt az én legidősebb fiam is.” – elevenítette fel a járványhelyzet személyes vonatkozásait a képviselő, aki négygyermekes apaként naponta szembesül a digitális tanrend kihívásaival.
Ezért elismeréssel
adózik tanárnak,
orvosnak, ápolónak,
mentőnek, szociális
munkásnak és
önkéntesnek
egyaránt.
Mint mondta, az ő áldozatvállalásukra és a Kertvárosban élők szolidaritására is szükség volt a mintaértékű védekezéshez. „A munka nélkül maradt alkalmazottaknak rendkívüli pénzügyi támogatást, a bajba került vállalkozásoknak bérletidíj-kedvezményt adtunk, az ápolásra szorulókon pedig házi gondoskodással segítettünk. Nem feledkeztünk meg az esélyegyenlőségről sem, ezért kaptak tőlünk laptopot és mobilinternetet rászoruló diákok.” – sorolta Szatmáry Kristóf. A kerület vezetői új feladatuk mellett régi vállalásaikat is szem előtt tartották. A Kertváros legnagyobb egészségügyi beruházása, a szakrendelő modernizációja megfelelő ütemben halad, a Napsugár Bölcsőde új szárnya pedig el is készült. A Kerületgazda munkatársainak jutott idejük a parkok csinosítására és a trianoni emlékmű felújítására is. „Száz éve, a trianoni békediktátum idején
sokan kívánták a
magyar nemzet
meggyengülését.
Azóta átéltünk egy újabb világháborút, egy 40 évig tartó diktatúrát, és benne egy kívülről eltaposott forradalmat, mégis megmaradtunk nemzetként. Sőt, erősebbek vagyunk, mint voltunk 1920-ban.” – emelte ki Szatmáry Kristóf, utalva június 4-ére, Trianon centenáriumára. (P) |