A Kertváros új kenyerét Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő emelte ki a kemencéből és Kovács Péter polgármester szegte meg a Tanyaudvaron
Szinte már hagyománynak számít, hogy az ünnep reggelén a Pálfi téri emlékműnél gyülekezik a közönség a Szentmihályi cserkészek ünnepségére. Az eseményen Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő mondott beszédet, majd koszorúzás, és az új kenyér felszentelése következett. Tíz órakor az árpádföldi turul emlékműnél tartottak bensőséges ünnepséget, koszorúzás után a részvevők elfogyasztották az új kenyeret. Tizenegy órára kisült az új kenyér a Kertvárosi tanyaudvar kemencéjében, amit felszelés után a tanyaudvar közönsége nagy élvezettel fogyasztott el. A kenyértésztából több tepsi kenyérlángos is kisült a forró kemencében, mindnek lett gazdája. Délután négy órakor az Erzsébetligeti uszoda strandján tartottak ünnepi sorsolást – a büfét működtető Grill Box nyereményjátékot hirdetett a vásárlói között, és Kovács Péter polgármester feladata volt, hogy kihúzza a nyerteseket. Értékes nyeremények találtak gazdára, a fődíj egy hatalmas okos led-tévé volt, aminek ott is volt a nyertese a strandon. Külön érdekesség, hogy a strand büféjében a marhapörkölthöz szentelt kenyeret kínáltak. A polgármesteri hivatal előtti téren este 6-kor térzenével kezdődött az ünnepség, majd a Liget Táncegyüttes ünnepi műsora kezdődött. Azután Kovács Péter polgármester mondott ünnepi beszédet, majd ökumenikus kenyéráldás és -szentelés következett, majd az ünneplő közönség elfogyasztotta az új kenyeret. A szokásos utcabálon a Madarak együttes zenéjére lehetett táncolni, közben került sor a kerületi tűzijátékra. |