
Augusztus 18-án elkészült az Olga utca kétrétegű aszfaltozása
A Centenáriumi lakótelep közterületeinek felújítása keretében az önkormányzat saját beruházásában szépült meg az Olga utca első szakasza. A parkolókat díszburkolattal építették ki, a járdák is viacolor burkolatot kaptak, és az útburkolat is teljesen megújult a Budapesti úttól a Sasvár utcáig. A nagy munka 200 millió forintba kerül. A következő útszakasz a Sasvár utca lesz, amelynek forrása a Budapesti Útépítési Program. Itt az előkészítés során felhívták a közműszolgáltatókat, hogy végezzék el az útépítés előtt a felújítási munkákat, amiket tervbe vettek. A vízművek és a gázművek először forráshiányra hivatkozott, hogy nincs pénzük felújításra, majd végül valahogy átcsoportosítottak, s mindketten elvégezték a szükséges fejlesztéseket (ez így olcsóbb, mert nem kell az útburkolatot helyreállítaniuk). A múlt évi energiasokk nyomán az önkormányzat elkészített egy felújítási tervet, hogy melyik intézménynél milyen megtakarítást lehet elérni, milyen költségek mellett. Ez meghatározta az idei felújítások sorrendjét is. Nagyon sok helyen folynak energetikai beruházások a kerületben. A napelem kiépítése mellett a homlokzatot szigetelik a Cziráki úti oviban, a Centenáriumi bölcsődébe napelem érkezik, a kazánt meg cserélik. A Csinszka utcai oviban a homlokzatot szigetelik, a Farkashalom utcai oviban a tetőt hőszigetelik, mindkét helyre napelemeket is telepítenek. A tetőt és a homlokzatot is szigetelik a Baross Gábor utcai oviban és a Centenáriumi oviban, s minkét helyre napelemes rendszert is telepítenek. A Baross utcai és a Péterke utcai óvodákban a tetőt és a homlokzatot is hőszigetelik, és napelemes kísérőművet is telepítenek, míg a Borotvás utcai oviban csak napelemet telepítenek. |