
Elsőre kicsit nehéz megtalálni: képünk a Pesti határútról, a hosszú kék kerítés végénél mutatja a mászóterem helyét
Megnyílt az ország egyik legnagyobb és legújabb falmászóterme a XVI. kerületben, a Pesti határút mentén, a Gi-klub. A hiedelmekkel ellentétben ez nem egy extrém sport, hanem bárki számára elérhető ügyességi sport, amely ráadásul a 2020-as Tokiói Olimpián már mint önálló sportág szerepel! Magyarországon közel tízezren hódolnak ennek a sportnak, az óvodástól a nyugdíjas korosztályig. Az újonnan nyílt falmászó teremben külön „játszótér” áll a legkisebbek rendelkezésére, ahol ők is kipróbálhatják falmászó tudományukat. Az új teremben mintegy 500 négyzetméter alapterületen 650 négyzetméter mászófelület áll rendelkezésre a falmászó sport rajongói számára. Mint sokak számára ismeretes, ennek a klubnak az elődje a Sárgarózsa utcában egy kis alapterületű helyiségben kelt életre, amelynek pontos másolatát a hagyománytisztelő falmászók megtalálhatják most az új terem egy belső helyiségében kialakítva. A Gi-klub az új helyén 2016. szeptember 30-án nyitotta meg kapuit a sport rajongói számára, amely eseményt a sokszáz érdeklődő mellett Kovács Péter polgármester is megtisztelt jelenlétével. Legközelebbi rangos esemény ezen a helyen az országos magyar bajnoki forduló utolsó állomása lesz, amelyet november első hétvégéjén, 5-én és 6-án rendeznek a XVI. kerületi Gi-klubban. Várnak minden érdeklődőt és falmászó-rajongót – remélve, hogy az érdeklődőből is előbb-utóbb rajongó lesz! Mindössze egy tornacipő kell hozzá…



A szeptember 30-i megnyitóra több százan látogattak el az ország egyik legnagyobb új mászótermébe

Az új teremben mintegy ötszáz négyzetméter alapterületen 650 négyzetméter mászófelület áll rendelkezésre a falmászó sport rajongói számára


GI-KLUB – XVI. Pesti Határút – Legény utca sarok (A Google Maps térképén) Nyitva hétköznap: 14-22 óráig, hétvégén: 10-22 óráig • Telefon: 06-30-486-0172 (nyitvatartási időben) • www.giklub.hu |