Hetedik alkalommal került megrendezésre február 3-án az Erzsébet-ligeti Színház összes termeiben a Kertvárosi iskolaválasztó, amely a fővárosban egyedülálló figyelmesség a szülőkkel szemben – nem nekik kell végiglátogatni valamennyi szóba jöhető iskolát, hanem ezen a napon valamennyit megtalálják egy helyen. Az esemény tájékoztatóval és konzultációval kezdődött, melyen a szülők minden kérdésükre választ kaphattak Kovács Katalin tankerületi igazgatótól, Kovács Péter polgármestertől, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselőtől, illetve Csomor Ervin alpolgármestertől. A konzultáció után a kerületi iskolák gazdag kínálatával ismerkedhettek meg a szülők.
Az elhangozott legfontosabb információk: Tanköteles az a gyerek, aki idén augusztus 31-ig betölti a 6. életévét. Az iskolaérettségről az óvoda vezetője dönt, ha ezzel a szülő nem ért egyet, akkor szakértői bizottsághoz fordulhat. A tankötelessé vált gyerekeket idén április 1. és 30 között kell beíratni. A szülő választhat körzeten kívüli iskolát is, de célszerű ezt jelezni a körzetes iskolában, mert a határidő lejárta után ott fogják keresni a gyereket.



Sashalmi Waldorf Iskola
Egy nagyméretű csarnokkal bővült a Sashalmi Waldorf Általános Iskola épülete, amely a Sashalmi piac szomszédságában található. A Waldorf pedagógia különleges alapelvek szerint járul hozzá a gyermekek fejlődéséhez. Nyílt napjukat ez évben február 28-án, szerdán tartják, az érdeklődőknek legkésőbb háromnegyed 8-ra oda kell érniük, mert a késők már nem tudnak bemenni.
 |