|
Az Erzsébetligeti Majális esti koncertjén örömmel láttam viszont Nagy Ferót, akivel 1973 óta nem találkoztam, akkor viszont egy hónapig együtt laktunk Keszthelyen. Ferónak a hardvere kicsit megkopott, de a szoftver semmit nem változott! Következzék egy visszaemlékezés arról, hogyan alakított az Edda és a Beatrice közös fúvószenekart egy esküvői menet érdekében...
Nagy Feró és a Beartice az Erzsébetligeti Majális színpadán
Másodikos voltam a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán, s már több mint egy éve megalakítottuk és műveltük az Edda zenekart (én voltam a zenekar névadója – ez is legalább olyan jó név, mint a Helyi Hírek), nagy-nagy bulik voltak szombatonként az egyetemi bárban, a Bociban. Akkori barátnőm, későbbi feleségem, Beély Kati volt a basszusgitáros (a rockmúzeum szerint Kelet-Európa első női basszugitárosa – én vittem a bandába), Halász Józsi dobolt, és az ének nem volt igazán a helyén: Pataky akkor még sportpályafutásban reménykedett, fogalmunk sem volt ott kint az egyetemvárosban, hogy egyáltalán létezik.
Valamelyik ügyes menedzserünk szerzett egy kiváló nyári fellépési lehetőséget: a keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola udvarán ácsolt színpadon kell játszani, fél órás váltásban a pesti zenekarral, a Baetricével. Nagy kihívás volt ez akkor a vidéki Eddának, de belevágtunk. A zenekari hangzást Miskolc akkori két kiváló énekesével, Focival (Fodor Attila) és Dudival (Darázs István) erősítettük. A legnagyobb gond az volt, hogy a dobos, Halász Józsi harmadéves volt, s neki nyáron egy hónap üzemi gyakorlatra kellett volna mennie, hogy érvényes legyen az éve az egyetemen. Ez alól csakis akkor adtak felmentést, ha az illető megházasodott.
Szóval Józsi nősült Zalaegerszegen (ahová valósi volt nejével, Hugival együtt), mi meg összebútoroztunk a Beatricével. Ezt szó szerint kell érteni, hiszen úgy volt a színpad kialakítva a szakközép udvarán, hogy az iskolaépületből jött elő a zenekar, és ott is laktunk-éltünk, a tantermekben.
Körbekóboroltuk a kihalt iskolát, s az egyik raktárban megtaláltuk a fúvószenekar felszerelését. Akkor jött az ötlet: kísérjük fúvószenekarral hazáig az ifjú párt. Nekiláttunk kiosztani a hangszereket. Volt ott minden: trombiták, nagydob, cintányér, pikoló, harsona, tuba. Nekem valami középmagas hangzású jutott. Nagyon érdekes volt, hogy a jó képességű zenészek pár óra gyakorlás után teljes magabiztossággal kezelték az idegen hangszereket, s délre össze is állt a fúvószenekar. Nagy Feró volt elől a tamburmajor., határozott kézmozdulatokkal vezényelte a (két) zenekart.
A vonat kettő körül érkezett Zalaegerszegről az ifjú párral, a zenekar megbújt valami árokban, ami az állomás és a szakiskola között volt. Amint elmentek mellettünk, kimásztunk, felsorakoztunk mögöttük,, s Nagy Feró intésére rázendített a Beatrice-Edda Fúvósegyüttes, és a szállásig kísértük az ifjú párt. Ferenci Zotán |
