
Vajda Zoltán (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP)
Időnként megesik, hogy szerény helyi közéletünk egyes szereplői beküzdik magukat az országos sajtóba. Ez esett meg velem például a legutóbbi országgyűlési választásokat követően, amikor a (lejárató)kampányt értékelve azt írtam Vajda Zoltán ellenzéki képviselőről, hogy biztosan azért haragudott annyira az ellenfelére, mert annak négy derék fia van, neki meg három lánya (ami az iszlám szellemiségében bizony nagy különbség, s Vajda főleg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nagy igyekezettel vakargatta le a Soros Gyuri bácsi-féle óriásplakátokat). Az iszlám szemléletű családmodell még nyilván nem vert eléggé erős gyökeret nálunk, mert egyből ott találtam magam az RTL híradójában... Most Vajda képviselő járt ugyanígy, amikor egy balos honlapon megjelent, a Szolgák országa címet viselő aljas cikket továbbgondolva elmerengett azon, hogy helyben is milyen sokan szolgálják hűségesen a Fidesz rendszerét: hivatalnokok teszik a dolgukat, tanárok tanítanak, kormányhivatalnokok hozzák a határozatokat, szóval szolgálják a Fidesz rendszerét ezek az engedelmes rezsimszolgák, ahelyett hogy fellázadnának. Aztán viszont ne csodálkozzanak, hogy ha ő és társai átveszik a hatalmat az ország felett, akkor ezek a szolgák kereshetnek más munkát, mert ezt az engedelmes viselkedést nem fogják megbocsájtani. „Addig is tartsuk azonban számon, hogy kik azok, akik pillanatnyi előnyökért, anyagi javakért, a számukra drogként ható hatalomért kiszolgálják ezt a rendszert...” – írta Vajda. A szépemlékű osztályharcos idők szellemiségének felemlegetésével Vajda egyhamar bekerült az országos sajtóba, és a kapcsolódó vélemények is megszaporodtak a Facebook oldalán. A helyi Fidesz szervezet szerint nem maradhat a közélet szereplője olyan politikus, aki a nyilas idők vagy a Rákosi rendszer listázásainak szellemét hozná el, és felszólították, hogy adja vissza a képviselői mandátumát. Ennek persze annyi az esélye, mint Szálasinak a főtárgyaláson... (F) |