A mai napon aláírtam az adásvételi szerződést, a nyilvános telekértékesítési pályázat győztesével, aki szerződésben vállalta, hogy jégcsarnokot épít a megvásárolt telken. A szerződés szerint legkésőbb 3 év múlva meg kell nyílnia a jégcsarnoknak – így számolt be Kovács Péter polgármester a fotón is látható jogi lépésről, amikor Simon Zsolttal, a Sportország nonprofit kft. vezetőjével aláírták a telekértékesítési szerződést.

A szóban forgó terület a mátyásföldi repülőtér bejáratával szemben található, alapterülete mintegy nyolcezer négyzetméter, és korábban a Kerületgazda itt tárolta átmenetileg a kerületből összegyűjtött lombokat. A telken jelenleg eléggé érdekes állapotok vannak, amint az részben képünkről is látható: némi maradék lombhegyek, göcsörtös tuskók kupacban, távolabb aprított aprófa komposztálódik kisebb dombokban.

A birtokba adás még várat magára, hiszen az önkormányzat által eladott bármilyen ingatlanra a fővárosnak és az államnak elővásárlási joga van, és meg kell várni, míg az a jog – a határidő elmúltával – megszűnik. A vevő csak ezután tud birtokba lépni. Bár az tudott volt, hogy ide jégcsarnok épülne, az eladás során be kellett tartani az előírásokat: az önkormányzat felértékeltette a telket (az ár 152 millió Ft + Áfa lett), majd nyilvánosan meghirdette, azzal a feltétellel, hogy erre a telekre csak jégcsarnokot szabad majd építeni. Az várható volt, hogy nem sokan szaladgálnak az utcán, a zsebükben közel 200 millióval, és alig várják, hogy abból egy jégcsarnok építésére alkalmas telket vásárolhassanak. Így aztán csak a fent említett nonprofit kft. pályázott, és a szabályok szerint meg is nyerte a vásárlási lehetőséget. A sportprofilú cég jelenleg is rendelkezik jégkorong szakosztállyal, de saját létesítménye nem lévén, több helyen kell pályát bérelnie. Saját megtakarításon kívül TAO pénzt is fel tud használni az építkezéshez, és akkor az edzéseket már saját tulajdonban lévő csarnokban tarthatják– amit a szerződés szerint a kerületiek is használhatnak. A terület egyébként eléggé kiesik, és jelenleg nagyon kellemetlen módon közelíthető meg a Légcsavar utcán át. Ez az út nemcsak rettenetes állapotban van, de emellett egyes szakaszain annyira keskeny, hogy az ott álló betonoszlopok és hatalmas fák miatt csak egy autó tud elhaladni. Mire a csarnok megépül, a közlekedést is meg fogják oldani, akár a Légcsavar utca megszélesítésével, akár úgy, hogy a közlekedésbe bevonják a Léva utcát, és kiépítik normálisan azt a földutat, ami a Légcsavar utcával összeköti. (F) |