
Mikor internetes fórumokon híre ment, hogy átépítik a kerület egyetlen megmaradt macskaköves (kis-bazaltkockás) útját, többen felvetették, hogy egyszerűen csak fel kellene újítani, úgy, hogy maradjanak meg a macskakövek. Most viszont elindult az útépítés, és kiderült, hogy a macskaköves jelleg megmentésére egyszerűen nincs lehetőség. Az önkormányzat egyetlen alkalommal, az Imre utca felújításakor próbálkozott macskaköves burkolattal, amivel azóta is bajok vannak – az ehhez igazán értő szakemberek vagy a temetőben vannak, vagy Bécsben rakják a macskakövet, jó pénzért. A Köztársaság útja nem lesz tehát macskaköves, de nem is aszfaltos lesz, hanem Viacolor díszburkolatot kap. Ez az utca ugyanis egy jelképes útvonal része, ami kezdődik a Sashalmi piacnál, áthalad a Sashalmi sétányon, folytatódik az önkormányzati Olimpikonok parkjával, majd a Reformátorok terével, minden különösebb dísz nélkül lehalad a Sashalom utcán, majd a Rákosi úton, végül a díszburkolatos Köztársaság utcán éri el a Hősök terét. A beruházást a Rok-La nyerte meg, a fagyban jelenleg a járdaépítést kezdték el, amint kitavaszodik, akkor látnak neki a tényleges útépítésnek. |