Illusztris társaságba került dr. Decsi Tamás, aki ezen a nyáron a törökországi Antalya-ban rendezett vívó Európa-bajnokságon pályafutása 16. érmét szerezte felnőtt világversenyen (kizárólag olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon). A 16. érem ráadásul egy, a magyar vívás renoméját is megmentő csapat-aranyérem lett. Az idei vívó Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogy azt reméltük. A sportág ugyanis rendre elkényeztetett bennünket az elmúlt világversenyeken. Ezúttal azonban hiába reménykedtünk csillogó érmekben, a török tengerparti városban valahogy semmi sem akart sikerülni. Az egyéni versenyszámokban a legjobb magyar helyezés egy ötödik hely volt, aminél mindenki, szakvezetők, edzők és versenyzők is többet vártak. Még akkor is, ha több fegyvernemben fiatal vívók küzdöttek a magyar színekért. Nem baj, mondták ekkor néhányan, majd a csapatversenyekben javítunk. Nos, ott sem arattunk átütő sikert, az egyetlen kivétel a kardcsapat aranyérme volt. Annak a csapaténak, amely a 2016-os riói olimpia óta minden világversenyről éremmel térhetett haza. Az árpádföldi dr. Decsi Tamás éremgyűjteménye ebben az időszakban nem kevesebb, mint kilenc éremmel gazdagodott. Ezek között többségében ezüst- és bronzérmek szerepelnek, ám a gyűjteményben immár két Európa-bajnoki arany (2018 Düsseldorf és 2022 Antalya) is található már. A mostani siker azért is megsüvegelendő, mert a kardcsapat a 2016 óta tartó nagy menetelésében 2021-ben az egy évvel elhalasztott tokiói olimpián az ötkarikás dobogóra is felért – amely siker 1996 óta váratott már magára. Szóval lett volna okuk és indokuk is a srácoknak a lazításra, ők azonban másképpen gondolkodtak, és élve az első lehetőséggel, egy nagyon szépen csillogó aranyérmet nyertek. A sikerben nagy szerepe volt dr. Decsi Tamás testvérbátyjának, Decsi Andrásnak is, aki 2016 óta a kardválogatott vezetőedzője, és akinek irányításával készül a háromszoros egyéni olimpiai bajnok, Szilágyi Áron is.

Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron
De visszatérve a bevezetőnkben tett megállapításra: dr. Decsi Tamás ezzel az újabb aranyérmével illusztris társaságba került. Pontosabban már korábban bekerült ebbe a rangos társaságba, ám a 16. érmével még előrébb pozícionálta magát. A magyar kardvívás több mint száz éves történetében ugyanis számtalan legendát tartanak, tartunk számon. S bár voltak időszakok, amikor bizonyos világversenyek (vagy világbajnokságok, vagy az Eb-k nem léteztek még vagy szüneteltek), azért nagyjából elmondható, minden korban azonos esélyük volt a vívóknak az éremszerzésekre. A világversenyeken legtöbb érmet szerző vívó a legendás Gerevich Aladár volt, akinek 29 olimpiai- világ- és Európa-bajnoki medál volt a gyűjteményében. Ilyen sok érmet nem valószínű, hogy sikerül még bárkinek is szereznie, bár Szilágyi Áron jó úton jár afelé, hogy még pályafutása befejezése előtt beérje a magyar vívólegendát. Háromszoros olimpiai bajnokunk ugyanis már 21 éremmel rendelkezik.
Aztán ott van a Gerevich-féle nagy generáció másik két emblematikus tagja: Kárpáti Rudolf és Kovács Pál. Ők egyaránt 18-18 érmet gyűjtöttek pályafutásuk során. Utánuk viszont már dr. Decsi Tamás következik, aki az Antalya-ban szerzett 16. érmével utolérte a szintén 16 érmet gyűjtő Nébald Györgyöt. Így elmondhatjuk, hogy a Kertváros SE kitűnősége immár dobogóközelben van. És neki annyi előnye van neves „versenytársaival” szemben, hogy még mindig aktív, és várhatóan a párizsi olimpiáig aktív is marad. Addig pedig még jó pár világversenyt rendeznek majd. Egyet mindjárt ezen a nyáron, hisz július második felében a vívók az egyiptomi Kairóban a világbajnoki érmekért is pástra lépnek majd. Márpedig Tamásnak már „csak” három érmet kell gyűjtenie ahhoz, hogy Gerevich Aladár és Szilágyi Áron után a magyar kardvívás harmadik legeredményesebb (legtöbb érmet gyűjtő) kardvívója legyen.
És csak érdekességképpen megnéztük, kik találhatók a dr. Decsi Tamás által már leelőzött mezőnyben: a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bencének 13 érme van, ugyanúgy, mint a szintén olimpiai bajnok Gedővári Imrének és Pézsa Tibornak is. A korábbi nagyok közül a háromszoros olimpiai bajokok Rajcsányi László és Berczelly Tibor 12-12, Kabos Endre pedig 11 medállal büszkélkedhet. Hasonlóan a szintén olimpiai bajnok Horváth Zoltánhoz. Az ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok Petschauer Attilának és Piller Györgynek is 10-10 érme van, a többiek éremgyűjteménye viszont már „csak” egyszámjegyű. Riersch Tamás |